F?rész 3D - Dr. Gordon, 3D technika, és a folytatás...
A második F?rész trilógia, valamint a most befejez?dött F?rész 3D írópárosának egyike, Patrick Melton néhány érdekes információt csepegtetett el a Halloween-kor immáron hetedik éve érkez? epizóddal kapcsolatban. A rajongók által els?ként feltett kérdések egyike, miszerint a hetedik résszel véget ér a széria, kétértelm? választ kaphattunk: Melton szerint a történetet befejezték, azonban ismervén a Lionsgate stúdiót, van rá kilátás, hogy nyolcadik rész is érkezhet, azonban ? és társa, Marcus Dunstan semmiképpen sem fog benne részt venni. Ugyanakkor elmondta, hogy a stúdió-különösen a Troy Begnaud vezette Twisted Pictures-tiszteletben tartja a franchise-t, és az már biztos, hogy nem várható kilencedik rész. Ahogyan az is, hogy ezúttal leveszik a cím mögött a megszokott sorszámokat és habár a 3D cím mindenféleképpen helyet fog foglalni a címben, valószín?leg alcímet is fog kapni a plakátokon: F?rész: Végjáték címen, mely a mozi munkacíme volt a forgatókönyvön.
Az egyik legfontosabb a James Wan rendezte els? F?rész végén felszívódott Dr. Gordon visszatérésével kapcsolatban Melton elmondta, hogy várható a felt?nése, de hogy mégis milyen formában, azt nem tudni, illetve szó esett annak családi hátterér?l.
Egyebek mellett Hoffman nyomozóval kapcsolatban is egy-két hírmorzsa is elhagyta az író száját:), mondván, többet tudunk meg róla, valamint az ötödik részben kinem bontott slusszpoént (a második részhez köt?d? ház története) kívánják elmagyarázni, mivel nagyon sok rajongónak fel sem t?nt (elég megnézni Hoffman házát és a berendezést és azonnal felt?nik a poén) ezért annak is szentelnek külön figyelmet.
Melton úgy tekinti a F?rész 3D-t, mint a Bezárt Kör közepén lev? összezáró elem, amely saját szavaival élve "egy szép nagy csomag lesz a rajongóknak. Véres, ám gyönyör? és minden értelmet nyer..."
A 3D-s technológiával kapcsolatban külön említette, hogy mivel már a nyitó csapdás képsorok (elvileg valami Lóer? csapda nevezet? gyilokmasina, bár ez nem hivatalos) bombasztikus látványt tartogatnak mindenkinek, továbbtartva az üt?s 3D-s látványvilágot a forgatókönyv még a korábbi hatodik epizóddal szemben is meglehet?sen akciódús lett, no meg meglehet?sen brutális is.
Csapdák tekintetében is a legkülönfélébb, valamint a sorozat eddigi legnagyobb csapdája fog felt?nni, amelyr?l Melton csupán annyit mondott, hogy sok fejvesztés és kínhalál fogja sokkolni a rajongókat, valamint jóval ideg?rl?bb lesz, mint a Körhintás csapda.
Nos, meglátjuk, mindenesetre rengeteg minden várható a filmben (Amanda visszatérésér?l semmit nem tudni, elvileg benne lesz). Habár úgy néz ki a fáma, hogy a sorozat itt véget ér, az esély fennáll, hogy nyolcadik rész még felt?nhet a mozikban.