Eddig tartott az uralkodás, s bár nem megbukott a film, hiszen még mindig nagyon olcsó és sok millió dollárt fog szakítani, azonban az eddigi részek konzisztens teljesítményét a hatodik epizód nem tudta hozni, mint ahogy az els? helynek is búcsút mondhat Jigsaw és kompániája.
A pénteki becslések alapján a Paranormal Activity ugyanis 7,6 millió dollár bevételt hozott, míg a F?rész 6. "csak" 7 millióra volt képes, ami nagyjából azt fogja jelenteni, hogy el?bbi 21 milliós, utóbbi 17 milliós hétvégét fog produkálni.
Pár napja mi is jeleztük, hogy a F?rész 6. nézettségére nem csak az el?z? rész generálta néz?i érdekl?dés (vagy nemérdekl?dés) hathat, hanem a nagyon kevés moziban szenzációs teljesítménnyel el?rukkoló, 16 ezer dollárba kerül? Paranormal Activity is, mely épp a F?rész-film premierjére fog nagyjából 2000 mozit számlálni.
Így tehát nem is akkora meglepetés, hogy a F?rész 6. az eddigi legalacsonyabb nyitányt fogja szállítani - összehasonlításképpen, a sorozat 2-3-4-5. része 30 millió dollár fölötti els? hétvégét produkált, de még az annak idején ismeretlenül bemutatkozó els? rész is 18 millió fölött mutatkozott be.